Hálásnak kell lennünk a tényért, hogy az emberek nagyobb része becsüli a tartós családi kapcsolatokat, és tiszteletet biztosít a másiknak. Ezért értékelik, hogy az Egyház teret nyit a kísérésnek és a segítségnyújtásnak a szeretet növekedésével, a konfliktusok kezelésével és a gyermekek nevelésével kapcsolatos kérdésekben.
Sokan nagyra becsülik a kegyelem erejét, melyet a szentségi kiengesztelődésben és az Eucharisztiában tapasztalnak, ami lehetővé teszi számukra a házasság és a család kihívásaival való szembenézést. Néhány országban, különösen Afrika különböző részein, a szekularizmus még nem gyengített meg bizonyos hagyományos értékeket, és minden házasság szoros egységet hoz létre két nagycsalád között, melyekben még őrzik a konfliktusok és nehézségek kezelésének jól meghatározott rendszerét.
A mai világban értékelik azoknak a házaspároknak a tanúságtételét is, akik nemcsak kitartottak az idők során, hanem folyamatosan visznek előre egy közös tervet, és őrzik a szeretetet. Ez ajtót nyit a pozitív, befogadó lelkipásztorkodásnak, mely lehetővé teszi az evangélium követelményeinek fokozatos elmélyítését. Mindazonáltal gyakran védekező magatartást tanúsítottunk, és eltékozoltuk a lelkipásztori energiákat azzal, hogy a dekadens világ elleni támadásokat szaporítottuk, kevés pozitív készséggel arra, hogy megmutassuk a boldogság útját. Sokan nem fogják fel, hogy az Egyház házasságról és családról szóló üzenetének Jézus igehirdetését és magatartásmintáit kell világosan tükröznie, aki egyidejűleg javasolt egy igényes eszményt, ugyanakkor soha nem veszítette el az együttérző közelséget az olyan törékeny személyekkel szemben, mint a szamáriai vagy a házasságtörésen ért asszony.
Kérdések:
- Életem tanúságtételében fontos szerepe van- e Jézusnak?
- Minek a szolgálatába állítom az életem?
- Mely dolgok tartanak távol engem a szolgálattól?