Nem feledkezhetünk meg arról, hogy „az irgalmasság nem pusztán az Atya tette, hanem annak ismérve is, hogy kik az ő igazi gyermekei. Összegezve: arra vagyunk hivatva, hogy gyakoroljunk irgalmasságot, mert korábban irgalmasságot cselekedtek irántunk.” Ez nem romantikus javaslat vagy gyönge válasz Isten szeretetének színe előtt, aki mindig jót akar a személyeknek, mert „az Egyház életét tartó boltozat az irgalmasság. Az Egyház egész lelkipásztori tevékenységét át kellene hatnia a gyöngédségnek, mellyel a hívők felé fordul; egyetlen igehirdető szava és tanúságtétele nem nélkülözheti az irgalmasságot a világ felé. Az Egyház hitelessége az irgalmas és együtt érző szeretet által érvényesül.” Igaz, hogy néha „úgy viselkedünk, mintha a kegyelem ellenőrei és nem megkönnyítői volnánk. Ám az Egyház nem vámhivatal, hanem atyai ház, melyben mindenkinek helye van a maga fáradságos életével.”
Kérdések:
- Jézus megbocsátott kínzóinak is. Én irgalmas vagyok a körülöttem élőkkel?
- Tudok-e tanúságot tenni? (vagy “megpuhulok”, ha nem értenek egyet kereszténységemmel?)
- Hogyan fogadom az újat? Ha nem értem, tanulom, kérdezek?