Társadalmunk nagy hibája a történelmi emlékezet hiánya. Ez a „már elmúlt” gondolkodás éretlen mentalitása. A múlt eseményeinek ismerete és a velük kapcsolatos állásfoglalás az értelmes jövő építésének egyetlen lehetősége. Emlékezés nélkül nem lehet nevelni. „Emlékezzetek vissza az elmúlt időkre” (Zsid 10,32). Az idősek elbeszélései igen jót tesznek a gyermekeknek és a fiataloknak, mert összekapcsolják őket a család, a lakóhely és az ország átélt történelmével. Az a család, amely nem becsüli a nagyszülőket és nem törődik velük, akik pedig az élő emlékezete volnának, valójában szétesett család; az emlékező családnak ellenben van jövője. Ezért „ha egy civilizációban nincs hely az idősek számára, vagy kiselejtezik őket, mert problémát jelentenek, ez a kultúra halálos vírust hordoz magában”, mert „elszakad saját gyökereitől”. Az árvaság érzésének kortárs jelensége, amely a szétszakítottságban, gyökértelenségben és az életnek alakot adó meggyőződések gyengülésében mutatkozik meg, kihívást jelent arra, hogy családjaink olyan helyekké váljanak, ahol a gyermekek gyökeret tudnak ereszteni a kollektív történelem talajába.
Kérdések:
- Milyen történetet mesélnék szívesen a fiataloknak?
- Kérdezzem meg a szüleimet, nagyszüleimet, mi a kedvenc emlékük az iskolából/otthonukból/környékükről/szomszédaikról?
- Hogyan bánok a szüleimmel, nagyszüleimmel?
- Vannak-e idősek a környezetemben? Gondoskodom-e róluk? Beszélgetek-e velük?