A családok többsége megbecsüli az időseket, szeretettel veszi körül és áldásnak tekinti őket. Külön elismerés jár a családtársulatoknak és családmozgalmaknak, amelyek az idősekért dolgoznak, spirituális és szociális szempontból. A fokozottan iparosodott társadalmakban, ahol számuk általában növekszik, míg a születések száma csökken, az a veszély fenyegeti őket, hogy tehernek tekintik őket. Ugyanakkor a gondoskodás, melyet igényelnek, gyakran kemény próba elé állítja szeretteiket. Az élet befejező szakaszának értékelése ma annál inkább szükséges, minél jobban igyekszik az ember mindenáron kitolni az elmenetel idejét. Az öregek törékenységét és másoktól való függését időnként – pusztán anyagi előnyökért – méltánytalanul kihasználják az emberek.
Sok család tanítja azt nekünk, hogy lehetséges szembenézni az élet utolsó szakaszával, ha meglátjuk az egész emberi létezés beteljesedésének és a húsvéti misztériumba való bekapcsolódásának értelmét. Nagy számban fogadnak be időseket egyházi intézményekbe, ahol – anyagi és spirituális szempontból – derűs és családias környezetben élhetnek. Az eutanázia és a segítséggel elkövetett (asszisztált) öngyilkosság az egész világon súlyos fenyegetést jelent a családok számára. Ezek gyakorlata sok államban törvényes. Az Egyház – amellett, hogy határozottan ellenzi e gyakorlatokat – kötelességének érzi, hogy segítse azokat a családokat, amelyek gondját viselik idős és beteg családtagjaiknak.”
Kérdések:
- Hogyan bánunk az idősekkel?
- Mikor látogattuk meg utoljára szépkorú barátainkat?
- Milyen értéket veszünk észre az idős rokonainkban, ismerőseinkben?
- Mit tanítunk, mesélünk gyermekeinknek az idősekről?