A család az elsődleges szocializáció közege, mert ez az első hely, ahol az ember megtanulja mások meghallgatását, elviselését, tiszteletét, segítését, a velük való osztozást és együttélést. A nevelés feladata felébreszteni az érzést, hogy a világ és a társadalom „családias közeg”, és megtanítani, hogyan kell a saját otthon falain kívül „lakni”. A családi környezetben tanuljuk meg a közelséget, a törődést, a köszönést. Itt törik szét a halálos önzés első köre, hogy fölismerjük: másokkal együtt élünk, másokkal, akik méltók a figyelmünkre, udvariasságunkra, szeretetünkre. Nincs szociális kötelék e nélkül az első, mindennapos, szinte mikroszkopikus dimenzió nélkül: együtt lenni a közelségben, találkozni a nap különböző pillanataiban, törődni azzal, ami mindenkinek gondja, segíteni egymásnak az apró mindennapos dolgokban. A családnak minden nap új módokat kell kitalálnia a kölcsönös elismerés előmozdítására.
Kérdések:
- Egy “csapat” vagyunk-e a családunkkal?
- Érzem-e szeretteim közelségét otthon és a világban?
- Éreztetem-e szeretetemet a közeli kapcsolataimmal?
- Kiért mondtam le valamiről utoljára? (nem késő, akár ma is elkezdhetem!)
- Mennyire kreatív a szeretetem?