Hosszú időn át azt hittük, hogy csupán hittani, bioetikai és erkölcsi kérdéseket hangsúlyozva – a kegyelem iránti nyitottságra irányuló buzdítás nélkül – már elégséges támaszt nyújtottunk a családoknak, megszilárdítottuk a házastársak kötelékét, és értelemmel töltöttük meg közös életüket. Nehezünkre esik, hogy a házasságot dinamikus növekedési és megvalósulási útként mutassuk be, sokkal inkább úgy tüntetjük fel, mint egy egész életen át
viselendő terhet. Attól is vonakodtunk, hogy teret biztosítsunk a hívők lelkiismeretének, akik sokszor a lehető legjobban válaszolnak az evangéliumra a maguk korlátai között, és előbbre tudják vinni személyes megkülönböztetésüket olyan helyzetekben, amelyekben az összes séma csődöt mond.
A hivatásunk az, hogy neveljük a lelkiismereteket, és nem az, hogy helyettesítsük.
Kérdések:
- Osztom-e az észt? Családon kívül is?
- Mennyit teszek az adott közösségért, mielőtt kritizálok?