Minden egyes embert segíteni kell, hogy megtalálja a maga módját, ahogyan részese lehet az egyházi közösségnek, hogy érezhesse: rá is vonatkozik a „ki nem érdemelt, feltétlen és ingyenes” irgalmasság. Senkit nem szabad örökre elítélni, mert ez nem az evangélium logikája! Nemcsak az elvált és újraházasodottakra gondolok, hanem mindenkire, legyen bármilyen helyzetben.
Nyilvánvaló, hogy ha valaki úgy hivalkodik egy objektív bűnnel, mintha ez a keresztény ideál részét képezné, vagy az Egyház tanításától eltérő dolgot akarna bevezetni, nem várhatja el, hogy katekézist vagy prédikációt tartson, és ebben az értelemben van valami, ami elválasztja őt a közösségtől. Újra meg kell hallania az evangélium hirdetését és a megtérésre szóló felhívást. De még az ilyen személynek is vannak lehetőségei részt venni a közösség életében: szociális feladatokban, imádságos összejöveteleken, vagy lelkipásztora mérlegelésével egyetértésben ő maga is tehet kezdeményezéseket.
A különféle „szabálytalannak” mondott helyzetekre vonatkozóan a szinódusi atyák általános egyetértésre jutottak, amelyet támogatok: „A csak polgári házasságban élők, az elvált és újraházasodottak, vagy egyszerűen együttélők lelkipásztori megközelítése tekintetében az Egyháznak meg kell mutatnia életükben a kegyelem isteni pedagógiáját, és segítenie kell őket, hogy eljussanak Isten rájuk vonatkozó tervének teljességére”,ami a Szentlélek erejével mindig lehetséges.
Kérdések:
- Hogyan viszonyulok a bűnösökhöz?
- Látom-e a bűn és az Isten képére teremtett ember között a különbséget?
- Tudok -e reményt mutatni az elesetteknek?