Érthető, hogy sok nehézség adódik azokban a családokban, melyekben az egyik családtag nem érett a kapcsolattartásra, mert élete valamely szakaszában kapott sebei nem gyógyultak meg. A rosszul megélt gyermek- és serdülőkor termékeny talaj az olyan személyes válságok számára, melyek végül károsítják a házasságot. Ha mindenki normálisan megérett személy volna, a válságok sokkal ritkábbak és kevésbé fájdalmasak lennének. De a valóság az, hogy olykor az embereknek meg kell érniük a negyvenedik évüket ahhoz, hogy megvalósítsák azt az érettséget, amire az ifjúkor végén már el kellett volna jutniuk. Néha a kisgyermekre jellemző önző szeretettel szeretnek, mely a fejlődés egy fázisában elakadt, eltorzult, és azzal a szeszéllyel él, hogy mindennek az ő énje körül kell forognia. Ez kielégíthetetlen szeretet, mely ordít és sír, amikor nem kapja meg azt, amire vágyott. Máskor a szeretet a serdülőkori fázisban akad el, és az ellenkezés, az éles kritika, mások hibáztatása, az érzelem és a fantázia logikája jellemzi, és a többieknek be kell tölteniük ürességeinket vagy támogatniuk kell szeszélyeinket.
Kérdések:
- Gondolkodtam-e már szeretetem fejlődésén? Bátran osszuk meg gondolatainkat családtagjainkkal!
- Hogyan segítek a családban a szeretet fejlődésében? (Akár egy-egy párt is kialakíthatunk, akik a nagyböjti időszakban egymás segítségére lesznek.)
- Segítő szemünkkel figyeljük-e a körülöttünk (akár családon belül) élő serdülőket?
- Imádkozunk-e az érettségért is, és nem csak az érettségIért?