„Jó arra is emlékeztetnünk, hogy az életfakasztás és az örökbefogadás a szeretet termékenysége megélésének nem egyedüli módja. A sokgyermekes család is arra hivatott, hogy hasson a társadalomra, amelyben él, és a termékenység más formáit is kibontakoztassa, melyek az őt fenntartó szeretetnek mintegy meghosszabbításai.
A keresztény családok ne feledjék, hogy a hit nem emel ki minket a világból, hanem fokozottan elmerít benne, ugyanis mindegyikünknek sajátos szerepe van Isten országa eljövetelének előkészítésében.
A családnak nem szabad azt gondolnia magáról, hogy erődítmény, melynek meg kell védenie magát a társadalomtól. Nem élhet örökös várakozásban, hanem szolidárisan ki kell lépnie önmagából. Így válik a személy és a társadalom integrációjának helyévé, a nyilvános és magánszféra találkozási pontjává.
A házastársaknak el kell jutniuk társadalmi kötelezettségeik világos és meggyőződéses tudatára. Amikor ez megtörténik, az őket egyesítő szeretet nem csökken, hanem új megvilágítást nyer.”
(Ferenc pápa – Amoris Laetitia, 181)
Kérdések
- Mit tehetünk azért, hogy családként „kilépjünk önmagunkból” és kényelmi zónánkból, hogy észrevegyük a körülöttünk élő rászorulókat, hogy gondoskodni kezdjünk azokról, akikhez Isten küld bennünket?
- Hogyan tudnánk jó hatással lenni rájuk?