Van egy olyan pont, ahol a házaspár szeretete eléri a legnagyobb szabadságot, és az egészséges autonómia helyévé válik: amikor mindegyikük felfedezi, hogy a másik nem az övé, hanem van egy sokkal fontosabb tulajdonosa, az ő egyedüli Ura. Senki nem tarthat igényt arra, hogy a szeretett személy legszemélyesebb és legrejtettebb bensőjét birtokolja, és egyedül Isten foglalhatja el életének középpontját. Ugyanakkor a spirituális realizmusnak köszönhetően a házastárs nem tarthat igényt arra, hogy a másik tökéletesen kielégítse minden igényét. Mindegyikük lelki útjának – ahogy helyesen mondta Dietrich Bonhoeffer – segítenie kell a másikat hogy az „kiábránduljon” belőle, és ne tőle várja azt, ami kizárólag Isten szeretetének sajátossága. Ez benső lecsupaszodást követel.
Kérdések
- Látom-e másik félben Isten képmását?
- Hogyan tudjuk segíteni egymást az Isten felé?
- Cselekedeteim birtoklók vagy inkább segítőek?