„Érvényben marad az, amit a II. Vatikáni Zsinat világosan tanított: »A házastársak közös tervezéssel és igyekezettel alakítsák ki magukban a helyes erkölcsi ítéletet. Ennek érdekében fontolják meg, mi válik a maguk és a már megszületett, illetve születendő gyermekeik javára; mérlegeljék továbbá a korviszonyokból és saját társadalmi helyzetükből adódó anyagi és szellemi létfeltételeket, s végül vegyék figyelembe azt is, mit kíván a családjuk, hazájuk, sőt az Egyház közjava. Minderről végső fokon maguknak a házastársaknak kell dönteniük Isten színe előtt.«
Másrészt bátorítani kell a termékenység természetes ciklusain alapuló módszerekhez folyamodást. Világossá kell tenni, hogy e módszerek tiszteletben tartják a házastársak testét, bátorítják az egymás közötti gyöngédséget, és elősegítik a hiteles szabadságra nevelést. Mindig hangsúlyozni kell, hogy a gyermekek Isten csodálatos ajándékai, öröm a szülők és öröm az Egyház számára. Az Úr rajtuk keresztül újítja meg a világot.” (Ferenc pápa – Amoris Laetitia, 222)
Kérdések
- Hogyan tekintünk gyermekünkre vagy gyermekeinkre? Teherként vagy inkább ajándékként?
- Milyen szempontok szerint döntöttünk a gyermekeink számát illetően? Van-e ebben békességünk Istennel?