Ma tudjuk: ahhoz, hogy képesek legyünk megbocsátani, át kell mennünk az önmagunknak való megbocsátás és önmagunk megértése tapasztalatán. Gyakran a saját hibáink vagy a szeretett személyek kritikus tekintete gyengíti bennünk az önmagunk iránti szeretetet. Ez pedig oda vezet, hogy mások szemével látjuk magunkat, menekülünk a szeretet elől, és félelem tölti be személyes kapcsolatainkat. Így aztán hamis megkönnyebbülést jelent, ha másokat hibáztathatunk. Arra van szükségünk, hogy a saját történetünkkel imádkozzunk, elfogadjuk magunkat, együtt tudjunk élni a korlátainkkal, és meg tudjunk bocsátani magunknak, hogy ugyanezt a magatartást tanúsíthassuk mások felé is.
Kérdések:
- Kihez viszonyítom magam?
- Valóban a saját történetemmel fordulok az Isten felé?
- Menekülök vagy tisztában vagyok az értékeimmel?
- Kinek bocsátottam meg szívből utoljára?