„»Öregkoromban se taszíts el magadtól, akkor se hagyj el, ha erőm elfogy« (Zsolt 71,9). Az idős ember kiáltása ez, aki fél az elfeledéstől és a megvetéstől.
Ahogyan Isten hív, hogy legyünk eszközei a szegények kéréseinek meghallgatásában, úgy azt is várja tőlünk, hogy halljuk meg az idősek kiáltását. Ez szól a családoknak és a közösségeknek is, mert az Egyház nem lehet érzéketlen, még kevésbé közömbös és megvető az öregséggel szemben.
Fel kell ébresztenünk a hála, a megbecsülés, a törődés közösségi érzését, amelyek megéreztetik, hogy az öreg ember is a közösség élő tagja. Az idősek, férfiak és nők, apák és anyák, akik megelőztek minket ugyanazon az úton, ugyanabban az otthonban, a méltó életért folytatott mindennapos küzdelmeinkben.
Ezért mennyire szeretnék egy olyan Egyházat, amely a fiatalok és öregek túláradó örömű ölelkezésével kihívást képez a selejtezés kultúrájával szemben!” (Ferenc pápa – Amoris Laetitia, 191)
Kérdések:
- Ismertek olyan idős embereket a környezetetekben, akik elszigetelődtek és magányosak?
- Isten azt kéri, hogy halljátok meg az idős emberek ki nem mondott szavait, kéréseit! Mit tudnátok tenni ennek érdekében?